metro

A felszíni közlekedés átalakítása a 4-es metróhoz kapcsolódóan

Becslések szerint az új metróvonal naponta közel félmillió utas közlekedését teszi majd kényelmesebbé. A metró megépítésével lehetőség nyílik Budapest felszíni közlekedésének korszerűsítésére is. Csökkenni fog a felszíni közlekedés zsúfoltsága, hiszen az új metró kapacitásánál és útvonalánál fogva alkalmas lesz néhány felszíni járat kiváltására, illetve egyes járatok célszerű átalakítására. A metró megépítésével és további fejlesztésével, illetve a felszíni közlekedés átalakításával jelentős javulás érhető majd el az érintett körzet és egész Budapest közlekedési helyzetében.

A metróvonalakhoz kapcsolódó felszíni tömegközlekedési hálózat terve elkészült. A tervezés legfontosabb alapelve az volt, hogy a megújuló hálózat a jelenleginél magasabb színvonalon elégítse ki az utasok igényeit. Lényeges volt továbbá az is, hogy minden feladatot csak egy eszköz, az arra legalkalmasabb lásson el; hogy az átalakuló hálózat minden olyan feladatot teljesítsen, amit a metró átadása előtt teljesített; és hogy érvényseüljenek a gazdaságosság szempontjai is-

Dél-Buda villamoshálózata
A budai villamoshálózat átalakításának fő indoka, hogy a Dél-Buda-Belváros kapcsolatot ellátó két villamosjáratot (47, 49) kiváltja a metró. A Bartók Béla útpn a metró teljesen átveszi e járatok szerepét, a Fehérvári úton azonban pótolni kell a kieső kapacitást. A feladat megoldására négy változat készült, melyek közül a tervezők a következőt javasolják: új villamosjáratot vezetnének be, amely Budafok és a Batthyány tér között közlekedne. Egyidejűleg módosítanák a 18-as villamos vonalát, amely így Kelenföld és a Szt. János Kórház között közlekedne. A 61-es villamos Albertfalva - Fehérvári út - Móricz Zs. körtér - Villányi út - Moszkva tér között szállítaná az utasokat, így biztosított lenne a Dél-Buda és Közép-Buda közötti kapcsolat is.

A 7-es autóbuszcsalád
A metró belépése alapvetően megváltoztatja a Dél-Buda-Zugló autóbuszhálózat funkcióját. Átadásával nélkülözhetővé válik a 7-es és a 173-as gyorsjárat, valamint a 7-es vagy 73-as járat. A buszjáratok megszüntetéséért cserébe viszont megbízható és gyors közlekedési eszközt kapnak az erre utazók. Hiszen az új metróval az Etele tér és a Keleti pu. közötti távolságot kevesebb mint negyed óra alatt tehetik meg, ami kb. fele a 7-es gyorsjárat hivatalos menetidejének. A járatok számának csökkentésével kisebb lenne az érintett terület forgalma, és kevesebb szennyező anyag jutna a levegőbe. Egyetlen 7-es alapjárat megtartására van szükség. Ennek magyarázata, hogy a Ferenciek tere, Astoria, Blaha Lujza tér környékét nem érinti a metró. A megmaradó járat a mai 7-es busz vonalán közlekedne a Bornemissza tértől az Erzsébet hídon, a Rákóczi úton át a Keleti pályaudvarig. Így továbbra is lehetőség lenne arra, hogy Dél-Budáról átszállás nélkül jussunk el ebbe a körzetbe is.

Zugló villamoshálózata
A Thököly úton közlekedő két villamosjárat működését évek óta szünetelteti a BKV a pálya rossz állapota miatt. A járatok visszaállításával kapcsolatos döntéshez körültekintő vizsgálatokra van szükség. A pálya felújítása kb. 600 millió forintba kerülne. A két járat forgalma azonban igen csekély (az utasok száma csúcsórában sem haladja meg a 700 főt), így a közlekedés megoldható lenne a 7-es autóbuszcsalád megmaradó járataival. A villamosforgalom visszaállítása valójában úgy célszerű, hogy a vonal elérje Újpalotát. A metróátadás révén megépülhet a majdani meghosszabbított vonal belső végállomása.

A Déli pályaudvar - Kelenföldi pályaudvar - Budafok vasútvonaltól nyugatra eső terület
Az itt közlekedő buszok feladata kettős. A terület külső részeiről a belső területeken közlekedő járatokhoz szállítják az utasokat, ugyanakkor helyi feladatokat is ellátnak. Végállomásuk a Kosztolányi Dezső téren vagy a Móricz Zsigmond körtéren van. E járatok nagyon sűrűn követik egymást, ezért a végállomásokon és az oda vezető utakon ma már szinte elviselhetetlenül nagy a füst és a zaj.
A metró egyik legfontosabb előnye, hogy a buszjáratok többségének a végállomását áthelyezhetnék a vasúton kívüli területre, illetve az Etele térre, így a kerület központja szinte teljes mértékben tehermentesülne az ártalmas környezeti hatásoktól. Az utasok semmiben sem szenvednének hátrányt: a belvárosba igyekvők az Etele téren átszállnának a metróra, a kerület központjába utazók pedig a megmaradó járatokkal elérhetik a Kosztolányi Dezső teret vagy a Móricz Zsigmond körteret.

Budaörs - Törökbálint - Kamaraerdő
A körzet járatainak (40-es, 72-es, 87-es és 87A buszok) végállomását a metróvégállomás őrmezői kijáratához célszerű helyezni, így az utasok kényelmesen és a jelenleginél jóval gyorsabban juthatnak el a belvárosba.

Kelenvölgy - Őrmező
Az itteni buszjáratok (41-es, 41gy, 141-es buszok) külső végállomását is célszerű a metró végállomásához helyezni, ugyanis így a Budafokról és Kelenvölgyből érkező utasok továbbutazhatnak a 4-es metróval. A végállomás áthelyezésével a 41-es járat útvonala lerövidülne, a 41gy járat pedig feleslegessé válna.

Gazdagrét - Sasad
A környék autóbuszhálózatát a metró belépése jelentősen átalakítja. 108-as jelzéssel új járat indulna, amely a gazdagrétieket a metróvégállomáshoz szállítja. Ezzel a 139gy járat megszüntethető lenne. A Közép-Buda felé utazókat a 139gy busz helyett egy új járat szállítaná. A 153-as busz végállomása a Móricz Zsigmond körtéren maradna, így a járat továbbra is közvetlen kapcsolatot biztosítana a lakótelep és a kerületközpont között. A járat útvonala lerövidülne, gyorsjárat jellege megszüntethető lenne. Az 53-as busz útvonala változatlanul maradna.

Közép-Buda - Észak-Buda
A metró belépése nem változtatja meg érdemlegesen a jelenleg üzemelő hálózat szerepét, így módosítása nem indokolt. Érdemesnek tűnik azonban a 14-es vagy 114-es busz valamelyikét gyorsjárattá alakítani, így emelkedne a szolgáltatás színvonala. Ugyanakkor célszerű lehet a 14-es vonalcsoport belső végállomását áthelyezni az Etele térre. A metró megépítésével leegyszerűsödhetnek a dél-budai autóbusz-útvonalak is, így a Fehérvári úton csak a villamos maradna. A 14-es buszcsoport járatait a legrövidebb úton a Tétényi útra célszerű vezetni, így a 14-es busz javítani tudja a Sáfrány utca és a külső Tétényi út közlekedésének színvonalát is.

Belváros
A belvárosi hálózat átalakításának legfontosabb feladata a Kiskörút tömegközlekedési problémájának megoldása. Ma a helyzet paradox: a Podmaniczky utcától az Astoriáig terjedő, alig több mint 1 km-es távolságot csak kétszeri átszállással vagy jelentős kerülővel lehet megtenni. A probléma megoldására számos változatot vizsgáltak meg. Felmerült a Bajcsy-Zsilinszky úti villamosvonal visszaállítása, amely a rövid távú utazások lebonyolítását szolgálná. Ez viszont nem jelent többet, mint 800-1000 utast csúcsórában. Ugyanakkor a nemzetközi értékelések és a hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy villamost építeni 2500-3000-nél több utas esetén javasolt. Megoldásként ezért autóbusz és trolibusz is szóba jöhet. A környék közlekedése az új metróval csak annyiban függ össze, hogy a metró átadásáig - az építésszervezési lehetőségektől függően - meg kell tartani Dél-Buda és a belváros között közlekedő villamosokat. A megoldási alternatívák kidolgozása folyamatban van.

Szöveg: DBR Projektigazgatóság